Tudtad ?

Egykor az egész ország ismerte, hiszen az operett és a daljáték műfajának évtizedeken át volt vezető énekese, ünnepelt primadonnája. Igaz, ami igaz, ragyogó színpadi jelenség volt, magas fokú mesterségbeli tudással és vonzó színészi képességgel, amely külföldön is maradandó sikert aratott.

Akik színpadon látták: rajongtak érte. Akik dolgoztak vele: tartottak (nemritkán féltek) tőle. Utálóinak, haragosainak, irigyeinek és riválisainak számával talán minden pályatársát lekörözte. Nem törekedett arra, hogy környezete megszeresse, "beérte" tízezrek, "az ő drága közönsége" csodálatával. Méltó volt színházi rangjára.
Nagyvonalú és szeretetre méltó is tudott lenni. Ha valaki megbetegedett, bajba került, segítségre szorult, azonnal megnyílt a szíve és az illető mindenben számíthatott rá.

Sokféle érzést táplálhatott irányában az ember, csupán egyvalamit nem lehetett: nem tisztelni. 70 évesen ének- és táncórára járt, úgy vigyázott magára, mint valami rábízott nemzeti kincsre. Egész életét a színháznak szentelte, de az 1500. előadás után is remegő lábakkal lépett színpadra, hiszen új közönség van, meg kell hódítani. Így is történt. Őrületes sikere volt. Amint megjelent, üvöltés, tapsvihar, lábdobogás fogadta. Mindenütt ünnepelték: Budapesten, Prágában, Párizsban, Kolozsvárott, Moszkvában, Leningrádban...
Ő nem engedte meg magának, hogy ne legyen tökéletes, és ugyanezt a fegyelmezettséget követelte a karmestertől, a rendezőtől, a díszletestől, az öltöztetőtől, a takarítónőtől. Ilyen ember kevés van, ezért állandóan összeütközései voltak.

Az 50-es évekre primadonnaként szinte minden állami kitüntetéssel rendelkezett, 1950-ben Érdemes művésznek választották, majd három évvel később, 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat is, és ugyanebben az évben Kiváló művésznek is megválasztották.

Nyolcvanéves születésnapján jutalomjátéka a Csárdáskirálynő volt, 1973. március 3-án.
1978-ban távozott az élők sorából, neve azonban azóta is legenda, emlékét a Honthy Hanna Alapítvány őrzi.

~¤~